Egy kampány kellős közepén vagyunk, amiben arra buzdít minket a kormány, hogy üzenjünk Brüsszelnek a kényszerbetelepítés ellen. 

Mivel a héten kaptam meg a hivatalos értesítőt a népszavazásról, úgy döntöttem, hogy mielőtt folytatnám az írást arról, hogy miért migrálnak az emberek, teszek egy kitérőt, és írok arról, hogy miről is szól a népszavazás. Hadd jegyezzem meg, hogy ebben az írásban nem kívánok állást foglalni azzal kapcsolatosan, hogy el kell-e menni szavazni vagy sem, mint ahogy arról sem szeretnék írni, hogy aki elmegy szavazni, mire szavazzon. Tisztában vagyok azzal is, hogy a népszavazási kérdés megfogalmazása és maga a népszavazás politikai célt, nevezetesen hatalommegerősítési funkciót szolgál elsősorban, de ebben a kérdésben sem szeretnék nyilatkozni. Szakmai szemüvegen át vizsgálom meg a kérdést. 

Mi ez a kvóta?

A kényszerbetelepítés névvel illetett kvóta valójában egy tavaly szeptemberben felvetődött uniós szintű megoldási javaslat, amely a tömeges migráció okozta válsághelyzetet kívánta gyorsan orvosolni. A kvóta célja, hogy egy átfogó, uniós szintű megoldást nyújtson azoknak az országoknak, amelyek migrációs rendszerét a leginkább sújtja a bevándorlás.

A terhek egyenlőbb elosztására irányuló törekvés gyökerei 2014-re nyúlnak vissza. Az Európai Parlament 2014. december 17-én kelt állásfoglalásában az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot arra utasította, hogy dolgozzon ki ajánlásokat a migrációval kapcsolatos "átfogó uniós megközelítés szükségességéről" a földközi-tengeri térségben kialakult helyzet miatt. A Parlament már korábban is több állásfoglalásban hangot adott a menekülthullám kapcsán felmerült aggályainak (az Európába irányuló migrációról és menekülthullámról szóló, 2015. szeptember 10- i állásfoglalás; a menekültüggyel kapcsolatos Unión belüli szolidaritás fokozásáról szóló, 2012. szeptember 11-i állásfoglalás, „A gyakorlati együttműködés, a döntéshozatal minősége a közös európai menekültügyi rendszerben” című, 2007. június 21-i állásfoglalás; a dublini rendszer értékeléséről szóló, 2008. szeptember 2-i állásfoglalás; valamint a közös európai menekültügyi rendszer jövőjéről szóló, 2009. március 10-i állásfoglalás). Az EP tehát arra hívta fel a figyelmet, hogy a menekülthullám kapcsán felmerülő problémákat uniós szinten kell rendezni, és el kell kerülni, hogy az új helyzetben a védelem mértéke és a befogadás minősége romoljon.

2014. július 15-én Strasbourgban az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, Jean-Claude Junkcer előadta bizottsági elnökjelölti programját, amelyben a migrációs politikával kapcsolatos tervét is bemutatta. Ebben a legfontosabb pontok az alábbiak voltak:
- a földközi-tengeri térségben kialakult helyzet kezelése és megoldása szolidaritást kíván
- közös menekültpolitikát kell kidolgozni ("Az újonnan elfogadott közös menekültügyi rendszer teljes körű végrehajtására, valamint a nemzeti szintű gyakorlatok közötti eltérések felszámolására van szükség.")
- a legális migrációval kapcsolatos szakpolitika megalkotása szükséges
- külön biztost kíván kinevezni a migrációs ügyek kezelésére
- Európa határait biztonságossá kívánja tenni
- az emberkereskedelem megfékezését is célul tűzte ki.

Majdnem egy évvel később, 2015. május 13-án született meg az EU Agenda on Migration (vagyis az EU Migrációs Ütemterve). Ez az agenda rámutatott, hogy mely területeken van szükség irányított cselekvésre. A legfontosabb gondolatok, amelyeket lefektetett ez a dokumentum, az alábbiak:
- életeket menteni a tengeren -> megháromszoroznák azt az összeget, amit a Frontex, a Triton és Poseidon programokra szántak
-embercsempész hálózatok felkutatása - > az EUROPOL JOT MARE (joint maritime information operation) akciójának erősítése 
- reagálni a nagyszámú embertömeg EU-ba érkezésére - > relokációval (relocation)

Eszerint a Bizottság azt javasolja, hogy egy átmeneti időszakra kvóta szerint (120 ezer, majd kibővítve a keretet 160 ezer menedékkérőre vonatkoztatva) osszák el a tagállamok közt a védelemre szoruló személyeket, azokat, akik már beléptek az EU területére valamelyik tagországon keresztül. Hogy kik szorulnak átmeneti védelemre, azt a felállított hotspotokban szűrnék ki, de elsősorban a szírek és eritreaiak kapnának nagyobb eséllyel védelmet a kérelem előzetes vizsgálata után.

- a védelemre szoruló személyek elhelyezése -> áttelepítéssel (resettlement) 

A resettlement, azaz az áthelyezés pedig azt jelentené, hogy a hazájában belső menekültté vált személyt telepítenének át az EU-ba évente, 2020-ig 20 000 személyt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával együttműködésben.

- együttműködés a harmadik országokkal annak érdekében, hogy a migrációt időben kezelni lehessen;
- az EU határain fekvő tagországok uniós eszközökkel történő segítése -> hotspotok kialakítása, az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal segítsége, Frontex és Europol bekapcsolása az érkező migránsok minél gyorsabb és könnyebb azonosítása, regisztrálása, és a gyorsabb ujjnyomatvételi folyamat érdekében, valamint sürgősségi alapok biztosítása a költségek fedezésére.

A relokáció egy elosztási kulcs alapján történne. Az elosztási kulcs objektív mérhető és igazolható kritériumon alapszik, amely figyelembe veszi az adott tagállam befogadási kapacitását és védelemre szoruló személyeket integráló képességét. A redisztibúciós kulcs az alábbi adatokat veszi figyelembe és súlyozza:
a) népességszám (40%) - ez az indikátor mutatja, hogy egy adott tagállam egy bizonyos számú menekült befogadására képes
b) teljes GDP (40%) - a tagállam abszolút jólétét jelzi, és így azt is, hogy az állam gazdasága mennyi menekült befogadására és integrálására képes
c) a menedékjog iránti korábbi kérelmek átlagos száma (2010 és 2014 közt) (10%) - ez mutatja, hogy az adott tagállam milyen erőfeszítéseket tett a közelmúltban a menekültügy terén
d) munkanélküliségi ráta (10%) - ez mutatja, hogy az adott tagállam mennyire képes integrálni a menekülteket.

2015. szeptember 9-én az Európai Bizottság átfogó javaslatcsomagot terjesztett elő. Ebben azt javasolta, hogy a leginkább érintett tagállamokra, így Görögországra, Olaszországra és Magyarországra nehezedő terheket új eszközök bevetésével csökkentsék: 120 ezer egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló személy más uniós tagállamokba való áthelyezését javasolták. Olaszországból 15 600 főt, Görögországból 50 400 főt és Magyarországról 54 000 főt helyeztek volna át. Az alábbi táblázat mutatja, hogy melyik ország mennyi védelemre szoruló személyt venne át.

Forrás: Európai Bizottság, Sajtóközlemény, 2015.09.09

Az Európai Parlament elfogadta, és szeptember 22-én az Európai Unió Tanácsa nagy többséggel szintén elfogadta a javaslatot. Magyarország ugyanakkor kijelentette, hogy nem kíván részt venni a mechanizmusban, így Magyarországról nem vesznek át más tagállamok 54 ezer nemzetközi védelemben részesülő személyt, ezért  a fenti arányban vesznek át a görögöktől és az olaszoktól 54 ezer védelemre szoruló harmadik országbeli állampolgárt.

Az Európai Unió Tanácsának döntése értelmében minden ország köteles befogadni annyi menekültet, amennyi a bizottsági javaslatban áll. A Tanács elnöke elmondta, hogy a tanácsi ülésen egyetlen tagállam sem mondta azt, hogy nem fogadna be menekülteket.

Ez röviden azt jelenti, hogy Magyarország mint az Európai Unió tagja, köteles részt venni a relokációban, és befogadni a Bizottság javaslatában megfogalmazott számú menekültet a következő két évben.

Hogy áll a relokáció jelenleg?

forrás: Factsheet - relocation and resettlement

A fenti ábra tehát a bizonyos "kényszerbetelepítés" júliusi állapotát tükrözi. Ausztria, Dánia, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia még nem vett át sem Görögországtól, sem Olaszországtól menedékkérőt, és összességében elmondható, hogy a relokációs program nem túl sikeres. Eddig a 120 ezres kvóta tizedét sem sikerült még megütni, nemhogy a 160 ezres, kiterjesztett kvótát. Ez tehát az, ami ellen október 2-án szavazni lehet.

A fentiek értelmében jól látszik, hogy az átmeneti relokációs terv nem nyújt megoldást az Európát elérő menekülthullámra, így kérdéses, hogy meddig akarják ezt a tervet, amely egyébként számos vitát váltott ki, életben tartani. Kétségtelen, hogy a menekültválság több terhet ró egyes országokra, de mindaddig, míg a menekültügyi rendszerek minősége nem egységes, és jobb körülmények várják az oda érkezőket az egyik országban mint a másikban, nem számolhatunk azzal, hogy a relokációs próbálkozások sikeresek lennének.

Plakáton összefoglalva: