Összefoglaló: Brüsszel üzen, New York üzen - Migránsok, menekültek, tehermegosztás

A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségtudományi Intézete a Kutatók Éjszakája című rendezvény keretében tartott vitát a migránsok és menekültek témájában. Az Indexen Tóth Gergely már írt egy összefoglalót a vitáról, én más elemeket kívánok kihangsúlyozni.

Az esemény apropóját az előttünk álló vasárnapi népszavazás, és a múlt heti ENSZ közgyűlés ihlette (utóbbiról beszámolót olvashattok később).

A CEU  és az ELTE oktatója, Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, és a Századvég Alapítvány Migrációkutató Intézetének igazgatója, Orbán Balázs volt a két vitapartner, a beszélgetést pedig Kováts András, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója moderálta.

Remek választásnak bizonyult e két személy kiválasztása erre a vitára abból a szempontból, hogy mind a ketten egy-egy mostanában mainstreamnek tekinthető álláspontot képviselnek: egyikük a humanitárius, emberi jogi és emberi méltóság fontosságát hangsúlyozó, befogadáspárti nézőpont mellett kardoskodik, míg a másikuk a befogadásellenes, beavatkozóbb politikát pártolja. 

Orbán Balázs szerint a jelenlegi menekültügyi rendszer nem tartható fent, és nem is kellene a fenntartására törekedni, hiszen ez a rendszer irreguláris migrációra készteti az embereket, akik elindulnak, és embercsempészek segítségét igénybe véve több országon keresztül illegálisan haladnak tovább valamelyik célországba. Szerinte nagyobb forrásokat kéne humanitárius támogatásra fordítani, amit helyben kell megvalósítani, azaz a "segítséget kellene odavinni". A humanitárius segítségnyújtás szervezetten kell, hogy történjen, közös külpolitikai fellépéssel, amely akár EU-szintű, vagy EU-tagállamok szintjén valósulna meg. Ő a közös katonai és humanitárius intervenció mellett érvelt. Szerinte a katonai beavatkozás, a helyi szinten történő segítségnyújtás megszüntetné a vándorlás okát. A befogadást el kell választani a humanitárius segítségnyújtástól.

Orbán Balázs szerint a migránsválság kezelésére született eddigi uniós szintű kísérletek kudarcot vallottak, ezt mutatja a Brexit példája is. A brit népszavazás eredménye megmutatja, hogyan reagál Európa a rengeteg migránsra, ezért úgy véli, hogy a jelenlegi pozícióink megváltoztatására van szükség. El kell engedni a "kényszerbetelepítés" gondolatát, és az önkéntes befogadást kell előnyben részesíteni, ugyanakkor megjegyezte, hogy a befogadással kapcsolatosan vannak fenntartásai, mert más, nagy befogadó országok példáján látni, hogy az integráció sikertelen. 

Nagy Boldizsár abban egyetért Orbán Balázzsal, hogy a menekülés okát kell megszüntetni. Kiemelte ugyanakkor, hogy a beavatkozás nem old meg semmit, mert nem helyettesíti a menekülteknek nyújtandó támogatást. Ha külső, közös külpolitikai fellépéssel akarnak elfojtani egy polgárháborút, az automatikusan azzal jár, hogy az egyik oldal mellett foglalnak állást a beavatkozók, amiből az következik, hogy a másik oldalt elnyomják. Az elnyomás miatt nőnek az elnyomott félben a sérelmek, ez pedig radikalizálódáshoz vezet. Az intervenció helyett a békéltetés a fontos. (A múlt heti ENSZ közgyűlés is ezt a célt tűzte zászlajára. - a szerk.) Nemcsak a békéltetés lenne a cél, hanem a morális fenntarthatóságra törekvés is. A jelenlegi menekültügyi rendszer szerinte jó, a probléma inkább azzal van, hogy nem jól alkalmazzák. (A menedékkérők jelentős hányadánál a kérelmet elutasítják, és kiutasító határozat születik, de a kitoloncolás nem történik meg - a szerk.) A megfelelő alkalmazással viszont ki lehetne iktatni olyan tényezőket, amik az útnak indulásra motiválják a harmadik országban élőket akkor is, amikor semmi okuk nem lenne rá. (Ha a nemzetközi védelemre nem jogosult személyeket visszaküldenék a származási országukba, vagyis megtörténne a kitoloncolás, akkor sokkal kisebb arányban indulnának útnak az emberek például Pakisztánból vagy Bangladesből. - a szerk.) Nagy Boldizsár szerint az ENSZ és az EU egy új komplex rendszert építene ki a felelősségvállalásra, amelynek része a referenciakulcson alapuló felelősségmegosztás. A vitáknak pedig nem arról kellene szólnia, hogy kell-e kvóta, hanem hogy mit jelent az igazságos elosztás. Az önkéntes befogadással az a probléma, hogy számos tagállam, köztük Magyarország, nem vesz benne részt, de ezt más eszközzel nem kompenzálja. Az áttelepítési programban Magyarország egyetlen ember áttelepítését sem vállalta, és mivel más módon sem vesz részt a közös teherviselésben, potyautasnak minősül. Szerinte kollektív tehermegosztás szükséges. Az integráció szerinte lehet sikeres, de kell hozzá a befogadó ország akarata is. (Magyarországon jelentősen megnyirbálták a menekülteknek járó integrációs támogatást.)

A határzárral kapcsolatosan Nagy Boldizsár elmondta, hogy szerinte felesleges pénzkidobás volt: a határzár elvileg azért jött létre, hogy megállítsa a migránsáradatot, hogy visszatartsa az embereket, de ezt az egyet sem sikerült teljesítenie, az emberek ugyanúgy jönnek. Szerinte tehát nem határzár kellett volna, hanem növelni a magyar kapacitásokat, uniós szinten segíteni a görög hatóságokat, Törökországot és Jordániát segíteni a befogadásban (a legnagyobb befogadók), továbbá támogatni kellett volna azt az elképzelést, hogy a szírek vízumhoz folyamodhassanak. A vízumkérelem elbírálása már egy előzetes szűrőként fogható fel, egyfajta biztonsági ellenőrzésnek, és akik vízumot kaptak volna, olcsó járatokkal utazhattak volna Európába, nem pedig az életüket kockáztatva, embercsempészekkel útra kelni, és minden határnál kitenni magukat a megaláztatásnak. Ez sem a legjobb megoldás szerinte, de emberséges.

Orbán Balázs jogász és politológus. Korábban dolgozott az igazságügyért felelős minisztériumban, ahol először hatósági és állampolgársági, majd alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozott.2012-ben csatlakozott a Századvég-csoporthoz, 2013 januárjától kutatási igazgatóként tevékenykedik a Századvég Alapítvány közjogi és közpolitikai kutatásai terén, és 2015 óta Migrációkutató Intézet főigazgatója.Emellett tanársegédként dolgozik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán valamint megbízott oktató a Budapesti Metropolitan Egyetemen. 

Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, az ELTE és a Közép-Európai Egyetem (CEU) oktatója, korábban oktatóként dolgozott Pekingben, Brüsszelben, Genfben, Moszkvában és New Yorkban is. 1993 és 1997 között ő képviselte a Magyar Köztársaságot a hágai Nemzetközi Bíróságon a Szlovákiával a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer ügyében folytatott perben. Több kormányközi tárgyaláson részt vett, szakértőként tevékenykedett a Külügyminisztériumban, az Európa Tanácsban és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál, külső szakértőként a menedékjogi jogszabályalkotásban is részt vett. Társalapítója és korábbi elnökségi tagja az Európai Nemzetközi Jogi Társaságnak, és szerkesztői tagja az International Journal of Refugee Law valamint a European Journal of Migration and Law című menedékjogi lapoknak, továbbá társalapítója és szerkesztője a Refugee Law Reader című online menekültügyi kiadványnak. Számos külföldi konferencián szerepelt előadóként, és vett részt kutatásokban, továbbá több kuratórium és tanácsadó testület tagja.