A "Ha Magyarországra jössz..."-től a "STOP" üzenetéig

Négy évvel ezelőtt, a 2014-es választáson még nem volt téma a migráció, és ha az embereket megkérdeztük volna arról, hogy mi a véleményük a bevándorlásról és a Magyarországon élő külföldiekről, valószínűleg igencsak más arányú eredményt kaptunk volna, mint ma. Azt persze már régóta tudjuk, hogy a magyar társadalom alapvetően idegenellenes, de a tapintható indulat, feszültség és félelem csak az elmúlt években jelentkezett igazán a külföldiekkel szemben.

A migráció és a bevándorlás kérdése egészen sokáig Európában inkább egy speciális nyugat-európai kérdés volt, ami nagymértékben összefüggött a gyarmattartó kultúrával és a gyarmattartó múlt felett érzett bűntudattal. Franciaország például, az egyik legnagyobb gyarmatosító, mindig is sokat foglalkozott a "maga bevándorlóival", és évtizedek óta próbálja rendezni viszonyát az afrikai kontinenssel inkább kisebb ("Afrika gondja az, hogy az afrikai ember nem lépett be eléggé a történelembe".), mint nagyobb sikerrel. Spanyolország nem engedi el az Észak-Afrikában fekvő Ceutát és Mellillát, amit többméteres falakkal és többrétegű védelmi vonallal kerít körbe a migránsok elől. Az olasz partoknál és a Földközi-tengeren rengeteg ember veszett oda, és egyértelművé vált, hogy európai szinten egységesen kell tenni valamit, mert az olasz hatóságok nem tudnak megbirkózni azzal a feladattal, ami rájuk hárul. Ez a videó nagyon jól összefoglalja, mekkora feladatot kellett ellátnia Olaszországnak.

Görögország már 2009 óta küszködött a migrációs nyomással, és tehetetlen volt. A határvédelemben egyedül volt, és a bevándorlási tisztviselők képtelenek voltak tartani a határidőket, így a menedékkérelmek megvizsgálása végtelenül hosszúra nyúlt. 2011-ben Görögország kiesett a dublini rendszerből, és csak 2017-től tudott fékezett habzással visszakapcsolódni.

2014-ben uniós szinten egyértelművé vált, hogy nem lehet ölbe tett kézzel ülni, és várni, hogy az Európa déli határain fekvő országok majd megoldják a problémát. Túl sok ember halt meg a veszélyes úton Európa felé, túl sok ember érkezett Európába, akik túl sokat vártak arra, hogy egyáltalán bekerülhessenek a menekültügyi eljárásba, és túl sokan nem elégedtek meg azzal, hogy európai partot érint a lábuk. Jobb gazdasági helyzetben lévő országba akartak eljutni, ahol már ismerősök, rokonok, barátok élnek, akik csodákat zengtek Európáról, és ahol emberségesebb bánásmódban részesülnek.

Magyarország pont ott fekszik, ahol a legrövidebb migrációs útvonal haladt, így akik Magyarországot elérték, már egyszerűbben tudtak Németországba vagy Ausztriába eljutni. 2015-ben tehát soha nem látott számban érkeztek Magyarországra "messziről jött idegenek", akiknek a jelenlétét nemcsak a déli határnál élők, hanem a Keleti pályaudvar környékén elhaladó emberek is érzékelték. A médiában másról sem volt szó, csak az ide érkező migránsokról. A magyar kormány úgy döntött, hogy lezárja az ország déli határát, mert ebben látta a megoldást a migrációs áramlás megszüntetésére. A magyar kormány szándékának híre hamar elterjedt a migránsok között, ez pedig katalizátorként még több embert vonzott az országba, akik még azelőtt szerettek volna gyorsan és egyszerűen eljutni Németországba, hogy a magyar kormány lezárja a határt. 

Eközben azonban Ausztria is érzékelte a keleti határnál fokozódó nyomást, és kísérletet tett a határ lezárására, ami még több indulatot és feszültséget szült a migránsok között, akik már gyalog indultak el Ausztria felé. Talán mindannyian emlékszünk az autópályán gyalogoló migránsok képére, vagy a migránsokkal teli vonatokra, és arra is, ahogy feltehetően valamiféle alkunak köszönhetően 2015. szeptember 14. napján buszokkal vittek több ezer migránst az osztrák határhoz, amely végül megoldotta azt a feszült helyzetet, ami már nyár óta a Keleti pályaudvar környékén kialakult.

A Keleti pályaudvaron kialakított ideiglenes tranzitzóna, a sátrazó migránsok képe, az ott kialakított ideiglenes segélyező állomás és az az összefogás, ami e rengeteg külföldi megsegítésére létrejött, örökké emlékezetünkbe vésődik. 2015 nyara mintha váratlanul ért volna mindenkit, főleg a kormányt, aki eleinte nem akart tudomást venni a problémáról, majd magyar nyelvű plakátokkal kívánt üzenni, és végül a határok lezárásával vágta el a gordiuszi csomót.

Igen messzire jutott a kormányzati szintű migrációs politika 3 év alatt: Ami 2015-ben még egy kék hátterű plakát "Ha Magyarországra jössz"-kezdetű üzenete volt, az 2018-ra már egy sziklaszilárdan elutasító politikává nőtte ki magát, ahol már minden szabályozás azt üzeni, hogy meg se próbálj jönni Magyarországra.

Mi történt ebben a három évben?

2015-ben még léteztek a nemzetközi standardoknak megfelelő befogadó állomások, amelyeket mára bezártak. Tranzitzónákat húztak fel a határon, ahová eleinte 1000, majd már csak 100, aztán már csak 10, és végül csak egy ember léphet be. A menekültügyi eljárást szigorúan lerövidítették, bevezették a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet", amely új szabályokat alkotva nem enged belépést az ország belsejébe csak annak, aki valamilyen nemzetközi védelemben részesül. A tranzitzónából kimenni csak Szerbia felé lehet, és nemcsak ez korlátozza a szabad mozgást, hanem a tranzitzónán belül alkalmazott, fegyveres őrök által felügyelt, lakattal lezárt fém kapuk is, amely az egymással való kapcsolattartást korlátozza. Különbséget tettek kiskorú és kiskorú közt, a 14 év felettiek ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a nagykorú személyek, míg a 14 év alattiakat gyermekotthonban helyezik el. A jogi segítséghez való hozzáférést megnehezítették, és bár az elismertségi arányok valamelyest nőttek, az elismertséggel semmi nem jár. 2016-ban megvonták az integrációs támogatást, és erősen korlátozták, hogy milyen ellátásra jogosultak a menedékkérők. 2017 óta gyakorlatilag csakis a civil szervezetek tudnak segíteni a védelemre szoruló személyeken, de az ő tevékenységüket is egyre jobban korlátozza az állam. Egyre nehezebbé teszi a szervezetek számára, hogy kapcsolatba tudjanak lépni a rászorulókkal, működésüket olyan mértékű ellenőrzés alá veszi, amely hátráltatja a munkájukat, és csak kérdéses, hogy a "Stop Soros"-törvény a gyakorlatban mennyire fogja engedni, hogy a segítő szervezetek el tudják látni azt a feladatot, amely kulcsfontosságú, hiszen gyakorlatilag az egyetlen esély arra, hogy a külföldi, akinek Magyarország védelmet nyújt, utat találhasson a beilleszkedés felé.

A "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet" gumiszabály, hiszen ha Magyarországra naponta csak egy ember léphet be, akkor egyértelmű, hogy nincs tömeges bevándorlás, tehát nem indokolt ennek fenntartása. Mégis hatályban van.

A kormánypárt választási kampánya 2018-ban már nem szólt másról, csak a migrációról és a migráció elleni harcról, miközben ha megnézzük a számokat, akkor világossá válik, hogy egy nemlétező "problémára" épített, elferdített üzenetek által generált, zsigeri indulatot szító, a gondolkodás szabadságát elítélő,  hamis, téves és leegyszerűsítő üzenet kivetítése történt csak. 

Mi jön még?

A kormánypárt nem győzi hangsúlyozni a migrációs "probléma" fontosságát, ezért bizonyos, hogy enyhülés nem várható a politikai diskurzusban. Ha nemzetközi szinten nézzük a helyzetet, láthatjuk, hogy egyre több országban nő a feszültség a bevándorlás miatt, és egyre több nyugat-európai politikus szólít fel arra, hogy irányváltás történjen az európai migrációs politikában. Bebizonyosodott, hogy a jelenleg hatályos dublini rendszer csődöt mondott, és nem volt sikeres az Unió által meghirdetett relokációs program sem. A Közös Európai Menekültügyi Rendszert meg kell változtatni, és ebben minden tagállam egyetért, de abban komoly viták vannak, hogy hogyan kellene a feladathoz hozzáállni.

Olaszország friss kormánya migránsellenes hangot ütött meg, fellépne az Olaszországot évtizedek óta sújtó migrációval szemben. Ausztria határozottabb fellépést sürget. Eközben Theo Francken belga menekültügyi miniszter a Le Soir belga lapnak nyilatkozva meglepő hangnemet ütött meg a bevándorlással kapcsolatosan. A kötelező kvótáról és a menekültügyi reformtervekről azt mondta: "Megértem azokat az országokat, akik azt mondják, lehetetlen eldönteni, hogy ki hol alszik egy házban, ha nem tudjuk, hogy hányan vannak abban a házban, és ha közben folyamatosan érkeznek is oda. A vita egy kicsit álságos, nem a lényegről beszélünk. Én pedig az ausztrál megközelítés felé hajlok, ahol azt mondjuk: Európa nem lesz a ti házatok. Megállítjuk az illegális migrációt, és olyan legális infrastruktúrát építünk ki a valódi menekültek számára a menekülttáborokban, ahonnan legálisan és szabályosan indulhatnak útnak. Ennél is többet tehetnénk, miközben nem fogadnánk be több hajón érkező migránst. Regionális szinten kellene jobban lehetővé tenni a befogadást, több eszközt kellene adni az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, és hasonló egyezséget kellene kötni Tunéziával, mint a török megállapodás, amely lehetővé tenné, hogy visszaküldjük a líbiai partoktól a migránsokat Tunéziába, mivel a líbiai visszaküldés nehéz. Hónapok óta ezt az álláspontot hirdetem, és ezt fogom tenni a jövőben is. Meg vagyok győződve arról, hogy ha minden ajtót bezárunk, akkor minden tagállam hajlandó lesz arra, hogy nagyobb szolidaritást mutasson."

A nyugat-európai politikában egyre többen hangsúlyozzák tehát, hogy a határvédelemben kell a kulcsot keresni - amely álláspontot a magyar kormány is a kezdetek óta képvisel. Bebizonyosodott, hogy nem kifizetődő mindenkit ellenőrzés nélkül befogadni, mert ez egyrészről biztonsági kockázat, másrészről viszont nem is lehet ennyi embert a társadalomba integrálni. Dánia, Svédország, Norvégia, Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria komoly szigorításokat vezetett be a menekültügyi rendszerébe, vagy olyan változtatásokról döntött, amely egyértelműen a migránsokat sújtja, és nap mint nap olvashatunk híreket arról, hogy milyen további restrikciókat terveznek. Az európai menekültügyi politikában tehát egyre többen kezdik hangsúlyozni a külső határvédelem fontosságát. Azt azonban érdemes látni, hogy a magyar kormány ennél jóval messzebbre megy, nem éri be a külső határvédelemmel, hanem még azoktól is megtagadja a segítséget, akiket egyébként védelemben részesít.

Nagy kérdés, hogy Theo Francken jövendölése igaznak bizonyul-e, és ha bezáródnak a kapuk, akkor Magyarország hajlandó lesz-e nagyobb szolidaritásra, vagy pedig 2018-ban elérte-e a magyar kormány azt a pontot migrációs politika téren, ahol már nincs visszaút és nincs hátraarc. Ennél azonban fontosabb kérdés, hogy mi vár egy olyan társadalomra, amelyben a félelem táplálta gyűlölet Őcsényig visz, hogy csak egyet említsünk a számtalan közül. Nem azért kell felelősségteljes menekültügyi rendszert kiépíteni, és nem azért kell vállalható migrációs politikát bevezetni, mert kötnek minket a nemzetközi szerződések. Részben ezért is, természetesen, de leginkább azért, hogy felelősségteljes, gondolkodó társadalomban élhessünk, amelyben nincs helye a félelemnek.

 

Egyéb felhasznált források:

http://pirez.blog.hu/

https://444.hu/2015/08/04/a-pirezek-huzzanak-vissza-oda-ahonnan-jottek-mondja-a-magyarok-fele

http://old.tarki.hu/hu/news/2007/kitekint/20070308.html

https://www.theguardian.com/cities/2017/may/10/melilla-refugees-spain-africa-gateway-europe

https://www.theguardian.com/world/2014/may/28/melilla-spain-morocco-400-migrants-break-fence

https://www.bbc.com/news/world-africa-26329018

https://www.hirado.hu/2015/09/04/este-8-kor-rendkivuli-ulest-tart-az-operativ-torzs-a-bevandorlasi-helyzetrol-a-parlamentben/

https://444.hu/2015/09/14/egyenesen-az-osztrak-hatarhoz-buszoztatja-magyarorszag-a-menekulteket