Altusz Kristóf nyilatkozata a Times of Malta című lapnak 2018. január 10-én mindenkit meglepett. Felháborodás, értetlenség és azóta is tartó politikai nyilatkozatháború vette kezdetét. Számtalan cikk és publicisztika jelent meg, minden politikus véleményt formált és magyarázatot várt arra, hogy miért fogadott be Magyarország nagyjából 1300 menekültet. Mi most szakmai szempontból megmagyarázzuk, mi történt.

Massimo Sestini világhírű fotója az olasz haditengerészet mentőakciójáról 2014. június 7-én. (forrás)

Annyi cikket és véleményt olvashattunk már ebben a témában, hogy már lassan úgy érezzük, nem lehet újat mondani. A mi célunk nem is ez, hanem az, hogy rendet tegyünk a fogalmak között, tisztázzuk a tényeket, és rögzítsük, hogy mi igaz és mi nem igaz.

Bakondi György elmondta a számokat

2018. január 6-án a Magyar Idők idézte Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját, aki elmondta, hogy "tavaly Magyarországon 1291-en részesültek védelemben: 106-an menekült-, 1110-en oltalmazott-, 75-en pedig befogadott státust kaptak; 2050 ügyben az érintett távozása miatt megszüntették az eljárást, 2880 esetben pedig elutasító döntés született." Négy nappal később Altusz Kristóf ugyanezekre a számokra a hivatkozott a máltai lapnak adott interjújában.

Vannak szabályok és kötelezettségek

Ebben a blogban már foglalkoztunk a nemzetközi védelem típusaival, de a számok értelmezéséhez most ismét felidézzük ezeket.

A nemzetközi védelemre való jogosultság megvizsgálását, az eljárás körülményeit és minimumkövetelményeit valamint a nemzetközi védelem fogalmait, tartalmát és a befogadási körülményeket nemzetközi szerződések, az ezekből fakadó kötelezettségek és európai uniós direktívák szabályozzák. 

Az Európai Unióban a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló 2013/32/EU parlamenti és tanácsi irányelv szabályozza azt, hogy hogyan kell lefolytatni a menekültügyi eljárást. A  nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 2013/33/EU parlamenti és tanácsi irányelv tartalmazza azokat a minimumkövetelményeket, amelyeket a befogadó, azaz az elismerő tagállam köteles nyújtani a védelemre szoruló személyeknek. 

Jelenleg az Európai Unióban a menekültügyi eljárást tehát nem rendelet szabályozza, ezért az eljárások tagállamonként eltérőek lehetnek. Lényegi különbségek az eljárásban és a nemzetközi védelem tartalmában azonban nincsenek, hiszen az előbb említett nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségek nem adnak nagy mozgásteret a tagállamoknak ebben. Ezen kívül pedig számos európai uniós rendelet hivatkozik ezekre az irányelvekre is, amely szintén hozzájárul ahhoz, hogy a tagállamok eljárásai között ne legyen nagy differencia. 

Menedékkérők tiltakoznak Athénban az elhúzódó eljárások miatt 2017 szeptemberében (forrás)

Ez azt jelenti, hogy minden tagállam ugyanúgy köteles megvizsgálni egy nemzetközi védelem iránti kérelmet, és az eljárás lefolytatása során ugyanazokat a jogokat kell biztosítani a kérelmező számára. Például gondoskodni kell a személy ellátásáról, az ingyenes jogsegélyről, a jogorvoslat lehetőségéről, stb. Viszont különbség lehet abban, hogy a kérelmezőt az eljárás ideje alatt hol helyezik el. Vagyis egy tagállam dönthet arról, hogy csak a minimumkövetelményeket garantálja, vagy annál többet. 

A nemzetközi védelem nem automatikusan jár mindenkinek, aki védelmet kér

A hatóság minden személy esetében a személy egyéni körülményeit, szavahihetőségét, bizonyítékokat számba véve dönt arról, hogy jogosult-e nemzetközi védelemre, és ha igen, akkor annak mely fokára. A menekültstátuszra való jogosultság vizsgálatának részleteit az ENSZ által kiadott kézikönyv részletesen leírja. A 2011/95/EU parlamenti és tanácsi irányelv a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szabályozza a nemzetközi védelem típusait és tartalmát. Ez az irányelv a genfi egyezmény fogalmaira, annak keretrendszerére épül,  és mivel Magyarország is tagja az ENSZ-nek, így számra is kötelező annak betartása. 

Ez alapján tehát látható, hogy minden egyes tagállam köteles megvizsgálni a benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet, és köteles megadni a védelmet, amennyiben az a személy arra rászorul. Ez alapján megvizsgáljuk a fenti nyilatkozatokat.

A nyilatkozat vizsgálata a fogalmak tükrében

"tavaly Magyarországon 1291-en részesültek védelemben": Ez azt jelenti, hogy tavaly 1291 olyan személy volt, aki valamilyen nemzetközi védelemben részesült. A nemzetközi védelem típusait az 1951-es genfi egyezmény és az 1967-es kiegészítő protokoll szabályozza. Ez lehet menekült, oltalmazott vagy befogadott.

"106-an menekült-" státuszt kaptak: Az 1951-es Genfi Egyezmény rögzíti, hogy kik jogosultak menekült státuszra: az a személy, aki "faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni." (link)
A Genfi Egyezmény mellett fontos regionális menekültvédelmi joganyag az Afrikai Egységszervezet 1969. évi Menekültügyi Egyezménye (link) és az 1984. évi Cartagena-i Nyilatkozat Latin-Amerikában (link). 
A menekült státusz visszavonásig, vagy az állampolgárság megszerzéséig illeti meg a személyt. (Hogy mikor lehet visszavonni a menekültstátuszt, azt 2013/32/EU parlamenti és tanácsi irányelv leírja. De annyi spoilert megengedünk magunknak, hogy bűncselekmény elkövetése után visszavonják.)

Vagyis a menekültstátusz a legmagasabb fokú nemzetközi védelem, amelyet egy személy kaphat.

"1110-en oltalmazott-" státuszt kaptak: Oltalmazott státuszt (vagy a nemzetközi szaknyelvben: kiegészítő védelmet) kaphat az a személy, aki menekült státuszra a körülmények ismeretében nem jogosult, ugyanakkor félő, hogy amennyiben visszatér a származási országába, súlyos sérelem érné, és nem tudja, vagy az e veszélytől való félelmében nem kívánja hazája védelmét igénybe venni.
Magyarországon az oltalmazott státuszt háromévente hivatalból felülvizsgálja a bevándorlási hivatal. 

Tehát az oltalmazotti státusz a második legerősebb nemzetközi védelem, de az csak ideiglenes, mert amennyiben a felülvizsgálat során megállapítást nyer, hogy az adott személy már nem jogosult a nemzetközi védelemre (mert pl. megszűnt a súlyos sérelem veszélye, vagy nem tudott nyilatkozni a veszély fennállásáról), úgy azt visszavonják. 

"75-en pedig befogadott státust kaptak": Amennyiben a kérelmező sem menekült, sem oltalmazott státuszra nem jogosult, ugyanakkor nem küldhető vissza a származási országába, mert ott kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód, halálbüntetés fenyegeti, befogadott státuszt kaphat, amely egy évre szól, és meghosszabbítható. Úti okmányt a befogadott külföldi nem kap, ellentétben a menekülttel vagy az oltalmazottal. Ez az a fajta védelem, amely a genfi egyezmény egyik minimumkövetelménye: a non-refoulement elv érvényesítése. Azaz a külföldi csak arra jogosult, hogy a tagállam területén maradjon ideiglenesen, ezt a faja védelmet kapja. 

"2050 ügyben az érintett távozása miatt megszüntették az eljárást, 2880 esetben pedig elutasító döntés született.": 2050 esetben a nemzetközi védelmet kérők elhagyták Magyarország területét még az előtt, hogy az ügyükben érdemi döntés született volna. Mivel első kérelmet csak a tranzitzónában lehet benyújtani, ezért feltételezhető, hogy ezek a személyek a tranzitzónából távoztak Szerbia felé. 2880 esetben elutasító döntés született. Vagyis 2880 ember megvárta az eljárás végét, amelynek eredményeképp a hatóság azt állapította meg, hogy ezek a személyek nem jogosultak nemzetközi védelemre. Az elutasítással együtt ezeknek a személyeknek a tartózkodásuk sem engedélyezett Magyarország területén, tehát feltehetően ők is elhagyták Magyarországot. 

Következésképp 1291 személy tartózkodhatott jogszerűen Magyarországon, viszont Pintér Sándor belügyminiszter a január 17-i sajtótájékoztatón (a Stop Soros törvénycsomag bejelentésekor) elmondta, hogy az elismert státuszú személyek nagy része már nem is tartózkodik Magyarországon. Itt meg kell jegyezni, hogy a menekült és oltalmazott státuszú személyek ugyanolyan személyi igazolvánnyal rendelkeznek, mint egy magyar állampolgár, és ezzel együtt a tartózkodásuk más uniós tagállamban ugyanannyi ideig jogszerű is. 

Ez tehát a "kapunál illedelmesen bekopogó" 1291 védelemben részesülő személy.

"Kvótamigránsok"?

Magyarország ezen felül 1294 személy nemzetközi védelmének megvizsgálásáért lett volna felelős az úgynevezett relokáció keretében.

Ebben a blogban már foglalkoztunk a relokációval mind a kvótanépszavazás, mind a relokációs program évértékelése kapcsán. A relokációs program lényege, hogy Olaszország és Görögország földrajzi elhelyezkedése miatt aránytalanul nagy terhelésnek van kitéve, az ide érkező menedékkérők száma az ország kapacitásához képest túl nagy, ezért az Európai Unió tagállamai közösen megegyeztek abban, hogy a két ország terheinek csökkentése céljából átvesznek ettől a két tagállamtól 160 000 menedékkérőt, akiknek a kérelmét más, kevésbé leterhelt tagállamok fogják megvizsgálni, és adott esetben biztosítják számukra a védelmet. A programot először Magyarországra is ki akarták terjeszteni, azaz Magyarországról is több ezer menedékkérőt vettek volna át a tagállamok, de Magyarország azzal érvelt a program ellen, hogy a menedékkérők nem maradnak Magyarországon, hanem valójában a kérelem benyújtása után továbbállnak. Ezért Magyarország nem igényli ezt az átvételt. Kezdetektől fogva amellett kardoskodott, hogy a külső határokat kell védeni, és ha a határok védelme megvalósul, és a migrációs hullámot meg lehet fékezni, akkor minden tagállamon csökken a migrációs nyomás. Ezzel összhangban húzta fel a határon a kerítést. Ma már látható, hogy a kerítéssel valóban sikerült csökkenteni a Magyarországra érkezők számát, és az is nyilvánvaló, hogy jobban ellenőrizhetővé vált, hogy ki lép be az ország területére a déli határnál. 

A relokációs program értékelésénél leírtuk, hogy a program nem volt sikeres, mert nem sikerült teljesíteni a célszámokat. Részben azért sem sikerült, mert az EU-Törökország egyezség miatt a görög-török határon drasztikusan csökkent az illegálisan belépők száma. Tehát valójában Görögország emiatt kevésbé volt rászorulva a relokációra. Olaszországban pedig azért nem volt sikeres a relokáció, mert túl kevés azoknak az aránya, akik valóban rászorulnak a védelemre, tehát túl kevesen vannak, akik bekerülhetnek a programba. A többségük valójában "gazdasági migráns".

Ezzel el is a érkeztünk a lényeghez. Magyarországnak a program keretében 1294 olyan menedékkérő kérelmét kellett volna megvizsgálnia, akik Olaszországba vagy Görögországba érkeztek meg elsőként. Mivel a programnak erős szűrője volt, eleve csak kevesebben kerültek be, vagyis csak olyan állampolgári csoportba tartozók vehettek részt, akiknek az elismertségi aránya az unió egészében az előző negyedévi Eurostat adatok alapján 75 százalék felett volt. Pl. eritreai, bahamai, bahreini, bhutáni, katari, szír, egyesült arab emírségbeli és jemeni állampolgár, valamint hontalan személy, aki ezen országok valamelyikében tartózkodott. Összességében tehát elég kevesen vehettek benne részt.

Aktivisták demonstrálnak az Akropoliszon a migrációs válság megoldásáért (forrás)

Ha csak azt nézzük, hogy a 160 000 helyett nagyjából 30 000 személy relokációjára került csak sor, akkor látható, hogy Magyarországnak bizonyos, hogy nem is kellett volna átvennie 1294 személyt. Bulgária, akinek 1302 főt kellett átvennie, csak 50 személyt vett át, azt is csak Görögországból. Vagy ott van Ausztria, aki sokáig vonakodott átvenni bárkit is. 1953 személy átvétele volt előírva, de csak 15 személyt vett át Olaszországból. Vagyis hiába volt előírva Magyarországnak, hogy 1294 személyt vegyen át, valószínűleg fele ennyit sem kellett volna teljesíteni, mert nem volt elég relokációra jogosult személy. 

És a lényeg: mi a különbség a kvótás 1300 meg a nem kvótás 1300 személy között?

A lényegi különbség az, hogy a nem kvótás 1300 (vagyis az 1291 védelemben részesített személy) a magyar határon nyújtott be menedékkérelmet. Itt a magyar hatóság ugyanúgy megvizsgálta, hogy nem jelentenek-e fenyegetést nemzetbiztonsági szempontból, és ha nem, akkor megvizsgálták a kérelmet. A másik fő különbség, hogy ezek az emberek meg is kapták a védelmet.

A kvótás 1300 nem a magyar határnál nyújt be kérelmet, de az uniós elismertségi ráták figyelembe vétele mellett Magyarországon is nagy eséllyel el lettek volna ismerve menekültként vagy oltalmazottként vagy akár befogadotti státuszt kaptak volna. Ugyanakkor lehet, hogy a kvótás 1300 csak kvótás 10 lett volna, és abból mondjuk csak 6-an kaptak volna védelmet. Vagyis átvett személyek közül sem biztos, hogy mindenki védelmet kapott volna.

De az biztos, hogy azok a személyek, akiket relokáció keretében kellett volna átvenni, ugyanolyan menedékkérők, mint azok, akik a magyar határnál nyújtottak be kérelmet. És az is biztos, hogy a kvótás 1300 is egy előzetes szűrőn ment volna keresztül, hiszen ez a relokáció egyik feltétele: első körben megállapították volna róluk, hogy nem jelentenek-e fenyegetést a tagállamokra, nemzetbiztonsági szempontból sem jelentenek-e veszélyt, és csak utána nézték volna meg, hogy jogosultak-e védelemre. Ezután kerültek volna be a programba, ahol Magyarország megvizsgálta volna a kérelmüket.

Következésképp azok, akiket relokáció keretében át kellett volna venni, azok nem gazdasági migránsok, hanem védelemre szoruló személyek. A gazdasági migránsok be sem kerülhetnek a relokációba.

Az már más kérdés, hogy egy tagállam támogatja-e a kvóta alapú elosztást. Erről lehet és kell is vitatkozni, és a relokációs program tanulságai, sikerei és kudarcai majd jó alapot szolgáltatnak egy értelmes, eredményes párbeszédhez. 

Megkerülhetetlen kötelezettsége Magyarországnak az, hogy megvizsgálja az itt benyújtott kérelmet, szóval nem is tehetett volna mást. Arról már saját maga dönt, hogy milyen jogosultságokat ad az elismert személyeknek, vagy arról is saját hatáskörben dönthet, hogy hogyan segíti az integrációjukat.