Miért kellenek filmek a bevándorlásról, menekültügyről? A Colours Fesztivál megadta a választ: A kultúrák közötti párbeszéd ösztönzése és a migrációval kapcsolatos társadalmi tudatosság növelése miatt.

A Colours Fesztivált most rendezték meg harmadik alkalommal, ezen a héten Budapesten láthattunk olyan magyar és külföldi filmeket, amik elsősorban a bevándorlás és menekültügy témájával foglalkoznak. A Fesztiválnak idén a Kino Café Mozi adott otthont, ahol "érzékeny, gondolatébresztő, kortárs, európai, art filmeket vetítettek. Főleg játékfilmek, de van köztük néhány dokumentumfilm is. Migrációs élethelyzeteket és fontos társadalmi problémákat tematizálnak. Rövid ideig voltak moziban, vagy egyáltalán nem lehetett őket látni Magyarországon." - szól a tájékoztató.

A Colours Fesztivált először 2012-ben rendezték meg, akkor az Odeon Lloyd Mozi adott teret az eseménynek Budapesten. 2012 olyan év volt, amikor Magyarországon a bevándorlás még mint különlegesség vagy egzotikum jelent meg az emberek tudatában. Akkor még nem volt kerítés, nem volt "tömeges bevándorlás", nem voltak plakátok sem, és abban az évben bár sokan érdeklődtek a Colours Fesztivál esemény iránt, jelentősen kisebb számban jelentek meg a vendégek.
Az esemény egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért filmje volt az Allah minden napján szaladnak a lovak, Kis Anna dokumentumfilmje, amely tűpontosan mutatta meg a hazánkban élő más vallású és más nyelvű kisebbség olykor komoly nehézségekkel teli mindennapjait, illetve az integráció kérdésével is foglalkozott.

Az idei Colours Fesztivál nem egy hétvégi esemény, hanem egy egész héten keresztül tart április 3-tól április 9-ig. Az esemény egyik különlegessége, hogy hétfőtől péntekig diákprogramot rendeztek, aminek keretében Nagy Viktor Oszkár Hivatal című filmjét vetítették, majd élő könyvtárat tartottak a nálunk élő külföldiekkel. Szombaton és vasárnap délután filmvetítések voltak, amelyeket beszélgetés követett.

Szombaton vetítették az Üdvözöljük Norvégiában című norvég vígjátékot, amely szokatlan eszközzel, humorral és könnyedséggel ragadja meg az elmúlt években erősen átpolitizált, feszültséget és heves érzelmeket kiváltó témáját, a bevándorlást. Hétköznapi, egyszerű történetet mesél el, amiben nincsenek csodák, nincs happy end, nincs katartikus végkifejlet.

A történet akár Magyarországon is játszódhatna. Primus egy egyszerű ember, kicsit idegengyűlölő, zárkózott, ügyeskedő vállalkozó figura. Generációk óta a család birtokában van egy szálló, ami viszont az utóbbi években csak veszteséget termelt. Nemhogy meggazdagodni nem tudtak belőle, már a megélhetésük is veszélybe került. Ekkor Primus úgy dönt, hogy menekültszállóvá alakítja, hiszen azt támogatja az állam, és ha sikerül beindítania, akkor végre egyenesbe tudnak jönni. Mindez nem könnyű: úgy tűnik, kell hozzá egy kis vesztegetés, ármánykodás, megcsalás, erőszak és önkényesség, míg végül a kicsit rasszista és idegengyűlölő férfi rá nem jön arra, hogy az egyetlen út, ami a sikerhez vezet az az, ha emberszámba veszi a "füstösképűeket". Ehhez persze szükség van Abedire, aki öt nyelven beszél, és jól érti a különböző csoportok közti konfliktusokat, így el tudja magyarázni, kik azok az emberek, akiket Primus a szállójába engedett, és aki végül Primus elengedhetetlen segítője és barátja lesz.

A film egyik érdekessége, hogy az Abedit alakító Olivier Mukata maga is menekültként érkezett Norvégiába 18 éves korában a családjával együtt, és hat nyelven nyelven beszél: tud franciául, angolul, norvégul, szuahéliül, de jól beszéli a lingala és a malawi nyelvet is.

Az Üdvözöljük Norvégiában könnyed hangulata után Vranik Roland Az állampolgár című filmje következett. Ezt a filmet több mozi is vetítette már, és nagyon népszerű a megjelenése óta, így nem csoda, hogy erre a vetítésre is elkelt az összes jegy. Mivel ezt a filmet még mindig vetítik a mozik, nem is írunk róla részletesen. Aki még nem látta, nézze meg. Érdemes.

A film legnagyobb értéke a természetessége. Olyan, mintha mi is ott lennénk az összes helyszínen, ott ülnénk Wilson mellett az állampolgársági vizsgán, és mintha mi is ott szorítanánk Shirin kezét, amikor megszüli a gyermekét a sötét és koszos kis vacak szobában. Ettől olyan jó. És attól, hogy nincs benne semmi manír. A történet megélhető, elképzelhető, valóságos, és mégis elemi erejű, mert az utolsó képkocka után az ember ott ül, és azon töpreng, hogy mennyire fontos érték a szolidaritás, (talán még a szerelemnél is fontosabb?) és mennyire fontos segíteni azt, aki senkire sem tud támaszkodni.

A film után a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kommunikációs vezetője, Kertész Anna beszélgetett a Hivatal rendezőjével, Nagy Viktor Oszkárral és Vranik Rolanddal, Az állampolgár című film rendezőjével, akik először arról meséltek, milyen módszerrel készítették a filmjüket, milyen filmes eszközöket használtak, de arról is beszámoltak, hogy milyen komoly kutatómunka, mennyi beszélgetés és utánajárás előzte meg a forgatást. Vranik Roland szerint az egyik legfontosabb dolog a bevándorlás témájában az, hogy ez a kérdés egyáltalán nem fekete vagy fehér, sokkal árnyaltabb a kép, és mindenki, aki kicsit beleássa magát, szembesül vele, hogy mennyire nem lehet egyszerű hozzáállással megközelíteni a témát. 

A Colours Fesztivál pont azért jó, mert közelebb hozza a bevándorlás témáját, és olyan kérdésekkel is találkozhat az ember, ami eszébe sem jutna talán. Kicsit beleérezhetünk emberek sorsába, elképzelhetjük olyan emberek mindennapjait, akiket nem ismerünk, és akiknek az életéről semmit sem tudnánk e nélkül, és közelebb vihet minket a segítséghez. Fontos, hogy megértsük a más kultúrákból érkezők problémáit, ismernünk kell őket, és tudnunk kell róluk ahhoz, hogy az integrációjuk sikeres legyen. A Colours Fesztivál értéke az érzékenyítésben rejlik, közelebb hozza hozzánk az embereket, és azért van, és kell, hogy legyen, hogy ne legyünk rasszisták. 

A Colours Fesztivál 3.0 az Európai Unió Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapjának támogatásával valósult meg. (MMIA-2.2.12/2-2016-00007)